A Pitagorasz Stúdióban olyan középiskolai tanárok tanítanak, akik Budapest legjobb középiskoláiban nap mint nap igazolják szakmai felkészültségüket, emberi rátermettségüket.
Elérhetőségeink: 06 1 376-8057 info@pitagorasz.hu
Balpataki Ferenc, a Pitagorasz Súdió vezetője
KÖZPONTI FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ:
Üdvözlöm Önöket!
Gyermekem idén felvételizett középiskolába, Önökhöz (is) járt felvételi előkészítőre. Tekintve, hogy két helyre írattam be (a másik egy vágyott, jó nevű középiskola saját felkészítője volt) volt összehasonlítási alapja.
Elmondása szerint Önök sokkal jobban magyaráztak, érthetően, lassabban, hatékonyabban.
Közel sem írt 100 pontos felvételit a gyermekem, de biztosan tudom, hogy a felkészítőjük nélkül labdába sem rúghatott volna. Biztos vagyok benne, hogy a gyakorlás nagyban hozzájárult, hogy egy öt évfolyamos, viszonylag jó középiskolába kerülhetett, ahonnan eséllyel fog majd felvételizni főiskolára.
Köszönöm, hogy voltak, köszönöm, hogy segítettek!
H. Veronika
Kedves Balpataki Úr!
Szeretnék köszönetet mondani a munkájukért, nagyon boldog vagyok, mert Nóra 36 pontos matek felvételit írt!
Nem egy kimondott matekos elme, de ebben a félévben Önöknél szerzett egy olyan magabiztosságot, ami közrejátszott abban, hogy az utolsó feladat kivételével mindet jól megoldotta, apró számolási hibái voltak csak.
Szóval még egyszer köszönjük, javasolni fogom mindenkinek az Önök előkészítőjét.
Üdvözlettel: F. Csilla, A. Nóra
Tisztelt Balpataki Ferenc Úr!
Ezúton szeretném megköszönni a hasznos ötleteket, tanácsokat és a rengeteg munkát amit a gyerekekért tesznek. Hála Önöknek a fiam nagyon jól megírta a matematika központi felvételi lapját ami véleménye és az én véleményem szerint is az eddigi évek legnehezebb 8. osztályosok számára megírt feladatsora volt.
További sikeres munkát kívánok Önnek és a Pitagorasz Stúdió minden dolgozójának!
Üdvözlettel: Sz. M. Andrea /Anyuka/
Kedves Pitagorasz Stúdió!
Köszönjük a hatékony és egyben jó hangulatú felkészítést!
Üdvözlettel,
T. Zoltán
egy elégedett szülő
Tisztelt Pitagorasz Stúdió, Kedves Ferenc!
Ezúton szeretném magam és fiam nevében is megköszönni munkájukat. A hétvégi felvételi dolgozatok eredményeinek tükrében, valamint a fiam beszámolója alapján az Önök céltudatos és eredmény orientált munkája nagy hatással volt az átlagon felüli eredményeinkre.
Ezúton kívánok további jó egészséget a munkájukhoz,
Ny. Péter szervizvezető
Szeretném kifejezni a köszönetemet.
Kisfiam, Péter szinte egy éven keresztül (3 ciklus) járt az Önök felvételi előkészítőjére.
Tavasszal a Szent László Gimnáziumba majd ősztől a Kosztolányi Gimnáziumba.
Saját elmondása alapján nagyon hasznosak voltak a foglalkozások, sok olyat tanult amit az iskolában nem.
Talán ez is hozzájárult az írásbeli felvételi eredményéhez: matekból 50, magyarból pedig 47 pontot szerzett.
Még egyszer köszönet Önnek és a felkészítő pedagógusoknak.
Üdvözlettel,
J. Ágnes
Balpataki Ferenc részére!
Tisztelt Tanár Úr!
Szeretném megköszönni, hogy a nyolcadikos fiam felkészítették a felvételire.
Meggyőződésem, hogy a Pitagorasz Stúdiónak köszönhetően írt a gyerek 40 pontot magyarból és 32 pontot matematikából a januári felvételin. Azért merem ezt ilyen határozottan állítani, mert sok hasonló korú gyerekről tudom, hogy nem járt különösebb előkészítőre - csak az iskolába - és hozzáteszem, hogy némelyik jobb bizonyítvánnyal írt nagyon siralmas felvételit. Jómagam pedig nagyon szomorúnak és elgondolkodtatónak tartom azt, hogy az országos átlag 52 pont volt.
Hat iskolát jelöltünk meg és ebből négy iskolába behívták szóbelizni a Fiam. Az eredményt természetesen később tudjuk meg, de én akkor is ezt komoly sikernek könyvelem el.
Hálásan köszönöm a tanításukat!
Mindenkinek csak ajánlani fogom az Önök által nyújtott lehetőséget.
További sok sikert, mindezekhez jó egészséget és természetesen jó munkát kívánok!
Tisztelettel:
B. Krisztina
Kedves Ferenc!
Ez úton szeretném megköszönni, Önnek és a felkészÍtő tanároknak, lányom B. Alexa felkészÍtését a középiskolai felvételik jó teljesÍtéséhez.
A felvételi eljárás lezárult, Alexát felvették az általa választott iskolába, melyben az Önök előkészÍtőjének igen nagy szerepe volt.
A lányomtól mindig csupa pozitÍv dolgot hallottam az előkészÍtők hangulatáról, a tanulásról. SzÍvesen járt oda a jó társaság miatt is. Szerette, soha nem kellett nyüstölni, hogy mennie kell.
Az írásbeli eredményében nagy szerepet játszott az ott szerzett tudás, és a rutin.
Ezért köszönettel tartozunk. SzÍvesen ajánlom Önöket a továbbiakban ismerőseimnek is. És a most még ovis kisfiaimat is beiratom majd ha már aktuális lesz.
Üdvözlettel,
F.-M. Barbara
Tisztelt Balpataki Ferenc!
Szeretnék köszönetet mondani Önnek és csapatának.
Az Önök segítsége nélkül nem teljesült volna gyermekem álma, hogy esélye legyen bekerülni az általa kiválasztott gimnáziumba.
Külön köszönöm "Balázs bácsinak", hogy az órákat érdekesen, időnként humorral fűszerezve tartotta.
Köszönöm az Ön által rendszeresen küldött hasznos, naprakész információkat.
Nagyon jó szívvel ajánlom Önöket, minden felvételiző diák és szüleik figyelmébe.
További sok sikert kívánok.
Üdvözlettel: H. Ágnes/Alexandra
Kedves Balpataki Ferenc!
Hálásan köszönjük a segítségüket, jó munkát végeznek, jól tréningezik és jól felkészítik az írásbeli felvételire a diákjaikat.
A lányom az írásbeli teszten 48 pontot ért el magyarból, 37 pontot pedig matekból, van összesen 85 pontunk.
Az Önök munkájának legfőbb hozadékaként azt emelte ki, hogy megtanulta beosztani jól az idejét, jól gazdálkodni 45 perccel!
Kívánunk sok sikert a további munkájukhoz!
Üdvözlettel: B. Emőke
Tisztelt Pitagorasz Stúdió!
Tisztelt Balpataki Úr !
Szeretném megköszönni Önnek és a Pitagorasz Stúdió felkészítő tanárainak azt a segítséget, melyet a felvételire való felkészülésben nyújtottak. Ikergyermekeimet Sárát és Gergőt a jó írásbeli teljesítménynek is köszönhetően magas színvonalú gimnáziumokba vették fel. Külön öröm, hogy a jó eredménynek köszönhetően több lehetőségük is volt, és 2., 3., 10. helyen szerepeltek az ideiglenes felvételi jegyzékeken (spanyol, német, francia, angol tagozatokon).
Ismételten köszönet a magas színvonalú segítségért és további sikereket kívánok Önöknek !
Üdvözlettel: P.József